levél
január 26, 2012
‘drágám nem tűnt még fel , hogy mindig a szar csapatnak vagy embernek drukkolsz? Komolyan mit vártál tegnap a Realtól? bebizonyították, hogy szarok mint mindig. Múltkor a Packers is ‘odatette’ magát. Most pedig a vén Federer is búcsút mondhatott az utolsó Ausztrál Openjének. (legalábbis remélem, hogy az utolsó) Ideje lenne normális csapatokat ill. embereket választanod!
”
KIAKADTAM!!!!!
kuvára nem tudom melyik dimenzióba él ez a vadbarom de, hogy nem ebbe az is biztos. A REAL NEM SZAR egyszerűen csak a Barca játsza mindig túl magát. 12 emberrel (ahol a bíró jelenti a +1 főt ) nem nehéz nyerni. Roger pedig egyrészt nem VÉÉÉÉN, másrészt pedig nemrossz játékos. . Uristen.
Lehet, hogy most kikapott , de ez nem jelenti azt, hogy itt a vég…. mindenidők legjobb teniszezője és ezt mindenki elismeri. MINDENKI!


BUÉK.BUÉK.BUÉK.
január 1, 2012

most már ugy ahogy összeszedtem magam. szóval öhm a tegnap este viszonylag jó volt. Sőt nagyon jó volt. Most először úgy érzem, hogy ez az év valamiért nagyon jó lesz! Szóval a szokásos kis csapat eljött először hozzám. Aztán alapozásnak nem mondható valamit csináltunk. Azért nem volt alapozás mert attól azért kicsit többet ittunk. : D Aztán van egy olyan része az estének amíg átértünk Budára ami úgy konkrétan kiesett. Az ottani buliból is csak egy kutyára emlékszem Buborékra. eheheh jézusom arról meg fogalamam sincsen, hogy kikkel beszéltem az este folyamán olyan sokat… vagyis most már némi sejtésem va…. de megbántam akármit is mondtam én nem gondoltam komolyan az biztos. szóval jó kis szilveszter volt. Love y’all! BUÉKKKKKK
ÉS boldog névnapot nekem! ehehe
Ez volt 2011!
december 31, 2011

Nos, igen megint elérkeztünk az év utolsó napjához. megmondom őszintén most valamiért nem tudom átérezni azt, hogy miért is kellene ünnepelnünk. Nem is kívánok semmit mert valamitől az az rzésem, hogy 2012-őt ég jobban fogom utálni mint 2011-et. Mert hát igen ez az év nem volt a kedvencem még annak ellenére sem, hogy vannak nagyon szép emlékeim. Nos szokásohoz híven kezdjük Januárral majd így tovább… etc.
Január:
zene: James Blake -Limit to your love, Flux Pavilion ft Freestylers-Cracks, Flux P. -Got 2 you,where’d you go -Fort minor (dubstep remix) nagyjából itt még a dubstepes korszakomat éltem meg…
emberek: Fluf és Tom mániám volt
Szóval a január sem telt valami változatosan. Emlékszem nagyon nagyon keveset aludtam. Sőt volt olyan, hogy napokig csak pár órát összesen. Egyfolytában Fluffyval voltam elfoglalva. Bár ez nem is meglepő. Januárba volt a Ricsinek a szülinapja. Nem volt buli mondván , hogy a 19-et annyira nem szeretné megünnepelni, de feljöttünk pestre és koriztunk. Igen határozottan emlékszem arra mikor kértünk neki egy számot és nem játszották le csak mikor már indulni készültünk. De azért hallottuk.
Február:
zene: Lil Wayne – Green and Yellow, Lil Wayne Lollipop. Linkin Park – Numb (dubstep remix), Blackswan soundtrack
ember: továbbra is Fluf és Tom….
Február meglehetősen botrányokban gazdag volt. legalábbis ami a családot illeti… de hát ezt nem szabad megosztani muhahah. szóval a suli unalmas volt. be kellett adni a jelentkezési lapokat. Kétszer is elrontottam azt a nyomi kitöltős dolgot és uj könyvet kellett venni. utolsó pillanatban adtam fel a levelet a postán. Fluffal nagyon jóban voltunk. Tom pedig február végén totálisan megszakította velem a kapcsolatot. Ezen felül pedig volt a Super Bowl, ahol megint beleestem Aaron Rodgersbe! Persze a Packers nyert <3 amiért azóta is kapom innen onnan a megszólásokat.
Március:
zene: KID CUDI! Ágnes Vanilla -Áhitat (radnóti vers feldolgozás) I got high-Afroman,Andrewboy feat. Dennis Clarke – Születésnapomra Broke Back Mountain soundtrack, Night Fever -Bee Gees igen azt hiszem itt átmentem a retro vonalba legalábbis ami a zenét illeti.
emberek: -
Megszakítottam a kapcsolatot Fluffal mivel tom megszakította velem. Ez aztán az értelmemet teljesen meg is mutatja. Na mindegy szóval amellett, hogy végig szenvedtem mert nem tudtam miért nem szól hozzám Tom, beleestem jake Gyllenhaalba. Végig néztem az összes filmjét és mással sem tudtam foglalkozni csak vele. Egyébként a Broke Back Mountain (túl a barátságon) meg a Donnie Darko azóta is a top 5 filmbe tartozik. Emellett márciusban volt Vé szülinapja! Ami nagyon jóra sikeredett. Sajnos sokra nem emlékszem belőle… de a képek arról adnak tanubizonyságot, hogy én mint aki jól végezte dolgát 1 felé lefeküdtem aludni a hangfalak mellé és ott töltöttem az este további részét. : D de jó volt ^^ Jah igen március végén voltunk SP Nagy koncerten Eszterrel, Ádikával Zsófival és Virággal. hehehe hát igen ide is elsodort minket a sors. Egyébként én jól szórakoztam Viruval de tényleg. Jah igen meg megtudtam, hogy Jön KId Cudi a szigetre és azzal keltem feküdtem, hogy látom Őt!
Április:
zene: Damian Marley ft Nas -Road to Zion , Kid Cudi csak és kizárólag, East17 -House of Love, Carl Kill zenék, aloe Black -I need a dollar
ember: -
Április volt nekem legalábbis az egyik kedvenc hónapom az évben.Az utolsó hét az iskolában nagyon jól telt. Élveztem a ballagást és a szerenádokat is. Soha nem fogom elfelejteni ahogy Zolika az osztályfőnökünk WC-jében töltötte az egész estét. : D DDDDDD. Szóval tényleg jó volt. Jah igen ezen felül ilyenkor volt a nagy esküvő angliában. Prince William és nem tudom most hirtelen a menyasszony nevét és nem fogok rákeresni. Na szóval ennek hatására mint mindig most is sikeresen belezúgtam Prince Harrybe. Jah igen Tom megint felvette a kapcsolatot és megint vele keltem és feküdtem. nem a szó szoros értelmében persze. Szentes Peti ballagtatott ami nem igazán volt meglepő mert le volt már fixálva 11. félév óta.
Május
zene: Bruce Springsteen -Paradise, etc
ember: Máté?
Szóval Május azt hiszem kiérdemelheti a legjobb hónap címet. Nem tudom miért , talán egyedül is vagyok vele de az érettsgi időszak nekem nagyon -nagyon jó volt. Igaz emlékszem az első írásbeli eőltt nem igazán tudtam elaludni . Bár ez nem meglepő. Öhm szóval Májusban volt a tóparty. : D hát nem tudom nem volt életem bulija. Bár a republicot imádtam. Meg az eddát is de sajnos Neskyztem amit nem kellett volna… főleg nem úgy, hogy anya hozott haza a kocsival két barátjával meg az én két barátommal. Ha a ricsiék nem lettek volna ott akkor nem tudom de lehet, hogy többet is beszélek mint kellett volna. Bár így is többet beszéltem. Ezt hallgattam az anyától még hetekig utána. Azért írtam az emberhez a máté nevét akit senki nem ismer rajtam kívül mert talán ekkor beszéltem vele legelőször?! mindegy nem emlékszem… Jah igen és a zenéhez azért csak egy számot írtam met kb egész áldott májusban ezt az egyetlen egy sámot hallgattam. Nem tudtam kikapcsolni.
Június:
zene: The Connels -74 -75, FlyProject -Goodbye,Wheathus -Teenage Dirtbag, Danny Wilson -Mary’s prayer, Uriah heep, Rolling Stones.
ember:-
Június eleje is hozzátartozik a legeslegjobb időszakaim közé. Nem tudom miért de engem a szóbelire való állandó készülés felderített. Igaz totál bevoltam szarva a szóbelitől és meg is őrültem 15.-e reggelére de hát ez van… Aznap este a Máté mesélt a Titok c. könyvről , amiről elkezdtem olvasgatni és egy bizonyos ideig tökre a megszállotja lettem és igazából még most is alkalmazom bizonyos helyzetekben. Na de ez az érettségi napján nem igazán jött be, tekintve, hogy bejelentették, hoy az első emberek közöött vagyok akik már nem mehettek ki a teremből. Oké tudom ciki de én sírva fakadtam : D Viszont a végén megörültem neki, hogy én végeztem a leghamarabb. Irodalomból kihúztam azt a ttelt amiről nem is tudtam , hogy ltezik… Hát igen ezt elbaltáztam… de sikerült öösszehoznom azért elég jól a feleletemet. Töriből pedig szuper voltam. : D 15.e este mentem Nonáékhoz házibuliba. Nagyon fasza volt. Szentiékkel iszogattunk dumálgattunk. szóval jó volt. <3 Júniushoz nagyon nem igazán tudok mit kapcsolni csak az állandó ivást. hehe (A) Ja meg voltam apával színházban. <3 nagyon jó volt! Jah igen és végig néztem a Gyűrűk urát és iszonyatosan imádom még mindig. Soha nem fogok betelni vele. és mire végig néztem az összeset el is olvastam és ahhh <3
Július:
zene: Damien Rice -9crimes, Kate Havenik -New Day… etc kb az összes Grey’s Anatomy-s zene!
ember: -
Szóval ide nem igazán tudok sok mindent írni. Júliusban semmi az ég világon nem történt de még akkor is sokat mondok. Ide nem is kellene írnom semmit mert kb annyira volt esemény dús az a hónap. Grey’s Anatomyt néztem egész álló nap. Olvastam a Harry Pottert és ennyi volt kb. ha nagyon megerőltetem az agyam akkor sem tudok semmit kiemelni egy nagyobb bulit sem de még csak egy… ja de voltunk anyával , petrával meg Dalmival színházban. A jézus Krisztus Szupersztáron. na igen az jó volt! <3
Augusztus
zene: LOSTPROPHETS -LAST SUMMER! : D meg az összes Lostprophets szám felváltva Kid Cudival. Kate Havenik -Solo, Kate Havenik -Timeless.
ember : MONDANOM, KELL, HOGY KID CUDIIII mert láttam!!! *happycry* és ha már itt tarunk akkor Borrielot is ideírom.
Szóval augusztus eleje kábé a filozofálgatásommal telt, hogy még is mihez kezd Ferkó Fruzsina a jövőjben?! Sajnos erre még most sincs egyértelmű válaszom ami nagyon rossz… Na mindegy. Szóval Augusztus harmadikán Viruval elmentünk meglesni az AS romásokat. Láthattam Borriellot. Nem emlékszem a pillanatra , hogy mit is csináltam pontosan mikor megláttam de az tuti , hogy fejhangon üvöltöttem mint valami elmebeteg. Utána augusztus közepén eljött a várva várt napom. KID CUDIIIIII!!! hehe (A) hát igen : ) Nem is kell kommentálnom mennyire boldog voltam. Okéé tudom, hogy sokan ezt túlzásnak vélik… de hát én ilyen rajongó tipus vagyok most mit tegyek ellene?! Szóval igen a szigetezés jó volt a maga bakijaival együtt. Gondolok arra az eseményre mikor észrevettem egy ismerőst aki szintén észrevett én pedig a padalá bújtam úgy megrettentem tőőle és persze, hogy ezt pár nap múlva közölte is velem az illető! szóval égett a pofám. : D de hát van ilyen… na igen augusztus vége pedig számomra a totális csőd volt. Nagyon szenvedtem valaki miatt. Egyfolytában romantikus filmeket néztem és azokon zokogtam. De amúgy élveztem. Jah igen és a Last Summer pörgött állandóan. Megunhatatlan zene az tuti. Volt a Zsófia Szülinapja ami öööö hát igen ennyit fűznék hozzá mert több nem igen maradt meg.
Szeptember:
zene: Super Tramp, Selah Sue – This World, The Fratellis -Whistle of the chor, The Fratellis -For the girl
ember: -
Szeptember sem volt valami esemény dús. Igazából letargiába zuhantam, és felfogtam végre, hogy nincs többé 12.-A és Bolyai… akkor az nagyon hiányzott. Ricsiék felköltöztek Pestre szóval én lehet egy kicsit depresszióba zuhantam a sok egyedülléttől. Ezen kívül volt még a Noncsi szülinapja. Ami nagyon jó volt de tényleg <˘3 pár részletet leszámítva ami ezekben a bulikban mindig ott van… és amin nem tudok felül emelkedni. Jah igen és megszületett a negyedik testvérem is. Ferkó Virág. cuki <3
Október:
zene: Kavinsky & Lovefoxxx – Nightcall, One Direction mániám jelentkezett… Szécsi Pál -Két összeillő ember
ember: -
Az október viszonylag jó volt. Azt leszámítva, hogy szülinapomat nem ünnepeltük meg. De igazából nem is nagyon akartam megünnepelni. Rohangáltam Pest meg Tarján között elintézni a költözést meg ilyenek. És Igen a One Direction mániám előjött. harry Styles a szerelmem egyértelműen. amugy nem…de szeretem! : D Más nem is igazán történt. októberben ami említésre méltó lenne.
November:
zene: One Direcition? Jar of hearts, Misletoe , JLS (visszagondolva eléggé langyi zenéket hallgattam: D) Zorán,
ember: -
Novemberben felköltöztem pestre. Őszintén szólva az első két hét borzalmasan szar volt. Honvágyam volt és alig vártam hogy hazamenjek. a legjobban akis Kalandos hiányzott! Rékuci : ) Egyébként mindent összegezve jó volt a novemberem. Úgy ahogy belerázódtam az itteni életebe meg ilyenek… Ezt úgy mondom mintha már évek óta itt laknék. BAHAH Volt egy bizonyos találkozó ami 11-en 12 éve lett volna. Ebből ott voltunk hatan kb . : D Áron, Andris, Ricsi, Virág, Petra, Lilla és én . Tök mindegy akkor heten. Életem estéje volt Akonnal, P.Diddyvel és a többi gang taggal. A legjobb dolog az volt mikor nagyon rossz buszra szálltam fel éjszaka és letett a világ végén…. Akkor azért a sírtás határán voltam. Majd megfagytam , be is voltam rúgva és még buszmegállót sem találtam. Aztán virágot felhívtam kétségbeesetten, hogy fogalmam nincsen arról, hogy hol vagyok mert tábla sincs. Ő tartotta bennem a lelket az tuti. Aztán találtam egy menetrendet és egy órát kellett fagyoskodnom. Hát igen reggel ötre csak hazaértem. a 10 perces kis haza ruccanásból lett egy másfélórás szenvedés. Jah igen voltunk a Kökibe mert itt volt az a szappanopera szereplő akit igazából én nem is szeretek. De megérte elmenni. Mert LÁTTÜK KÖKIS HARRYT! Aki úgy néz ki mint Harry Styles. Meghalok még mindig ha rágondolok. és összefacsaródik a szívem mert többet nem láthatom Mr. Perfectiont! : D
December:
Zene: Nagyon sok zenét tudnék ide felsorolni csak párat fogok amik a legjobbak voltak : Childis Gabino – Freaks and Geeks, The Holiday Soundtrack <3, The Tudors Soundtrack, Sidney Samson vs. Tara McDonald – Dynamite (Nicky Romero Remix) Frou Frou -Let go
ember: -
Szóval abban reménykedtem, hogy az idei december lesz olyan jó mint a tavalyi de hát előre sejtettem, hogy ez nem lehetséges hiszen azt nem lehet felülmulni. Hát volt pár buli volt egy kis ez meg az meg minden ilyesmi de nem igazán mondanám kiemelkedőnek. oké azt az estét leszámítva mikor itt volt a Dóri… : D az vicces volt (A) Mikor hazamentem az nagyon jó volt. Szerettem volna találkozni Nonával, az eszterrel a Zsófival, Az ádesszel, a Zsanival vagy a Szentivel de sajnos nem jött össze. Nem volt depi sarok amit nagyon sajnálok. JAAAAAH igen szóval voltunk a Lanával párszor iszogatni ami nagyon jó volt<33. Legutóbb abba a blues clubba. <3 A karácsony nagyon jó volt. Jude Law mániám van… igen igen jelenleg is! a The Holiday filmje megalapozta a jó napjaimat így december vége felé.
A színház is felhúzta a decembert így azt kell, hogy mondjam , hogy a december jó hónapként zárul… még akkor is, hogy ha nem egészen ilyenre számítottam.
Szóval amint látja mindenki nem túl sok emberrel ismerkedtem meg. Sőt talán igazából egyel se nagyon. Ha az msn-t leszámítjuk… meg ezeket a hülye, szar, kzösségi oldalakat amiknek a megszállotja lettem. Új évi fogadalmaim közé tartozik, hogy a facebookot véglet letörlöm mert #minekvan kategória. a twitter is lassan kezd ide süllyedni…
Szóvaé nem tudom még mire számíthatok holnap, de remélem lesz olyan jó ez a szilveszter mint az eddigiek. Nem merek kívánni semmit m ert eddig tényleg semmi nem vált valóra. de remélem 2012 az ÉN évem lesz végre!
Mindenkinek jó bulizást és BOLDOG ÚJ ÉVET természetesen! Vigyázzatok magatokra és egymásra és persze csak mértékkel a piával. micsoda képmutatás… na mindegy szóval BUÉÉÉÉK!



Create a playlist at MixPod.com
Miss Saigon
december 29, 2011
Most jöttem haza a színházból. Szóval öööö még keresem a szavakat meg igazából az agyamat is mert hát félúton elhagytam az Operett színház és a lakásom között. URISTEEEEN! Szóval igen ezt kaptam Petráéktól szülinapomra(Ricsi,Petra,Lilla és Virág). Megjegyzem keresve sem találhattak volna jobb ajándékot : ) Így utólag is nagyon köszönöm <3 Szóval ,szóval hol is kezdjem?! Dolhai játszotta a főszerepet. El kell, hogy mondjam, hogy most megint újra mint oly sokszor már (ez nem is értelmes vagy igen?) beleszerettem Dolhaiba! Tökéletesen passzolt hozzá ez a szerep. A hangjától elolvadtam és és és és és nem is tudom egyébként mit tudnék még írni erről. Mármint tényleg a tehetségét nem kell firtatnom, mert szerintem azzal mindenki tisztában van aki valaha látta már Őt bármilyen darabban. Egyébként mivel ismertem az alapsztorit annyira nem okozott meglepetést az amit a színpadon láttam. Jut eszembe, ki ne felejtsem Szabó P. Szilvesztert! Ő is mint olysokszor elvarázsolt. Nagyon -nagyon-nagyon jó színész és énekes. akárhányszor szólózott én tátott szájjal hallgattam. A díszlet is nagyon profi volt. a dalok annyira nem tettek rám nagy benyomást. Ismertem a leghíresebbeket belőle tehát lehet ez lehetett az oka. De egyébként na mindent összevetve nagyon jó előadás volt. Persze sírtam is a végén. De ki ne sírt volna egy ilyen befejezésnél??! : ) Szóval erre az egészre 10-ből 8,5 pontot adnék. Csak azért nem 9 mert most nem jöttem ki úgy a színházból, hogy a kedvenc jelenetem zenéjét éneklem. 9 pontos a Mozart és az Aida s természetesen 10 pontos az Elisabet. Azt nagyon nehéz lesz felülmúlni.
Na most megyek. Uj év előtt még egyszer jelentkezek! Ciao Bella
Boldog Karácsonyt!
december 23, 2011

Gondoltam most írok egy kicsikét , mert holnap arra sem lesz időm, hogy magammal foglalkozzak. Szokás szerint anya nagytakarítást szervez tehát a nagy öröm ellenére, hogy végre itthon lehetek , kicsit bosszant a dolog, hogy takarítanom kell. De megteszem mert megkért én pedig szívesen segítek. Ma Benővel egy órától hatig járkáltunk, hogy beszerezzük az ajándékokat. Hát szerintem jókat sikerült vennünk még annak ellenére is, hogy tényleg mindent az utolsó pillanatra halasztottunk. : D Tegnap volt egy Karácsonyi táncgála aminek keretében Rékabubu is fellépett. Hát Ő volt a legeslegkissebb. Mondanom sem kell, hogy elolvadtam. Nagyon aranyos volt. : ) Öhm nem mellesleg közölnöm kell, hogy még nincsen karácsonyi hangulatom úgyhogy ha valaki képes ezt az érzést meghozni, vagy elhozni nekem azt nagyon kérem ne várasson tovább. ; ) Mondjuk az is lehet, hogy nem kellene Tudors bámulnom éjjel nappal. De nem tehetek róla rabja lettem a sorozatnak és azon belül is Charles Brandonnak *happycry*
Na de ez most egy Karácsonyi post vagy micsoda szóval nem térek ki charles Brandonra mert az nem ide illene. ; )Öhm egyébként nem is tudok sok mindent írni. Ha belegondolok, hogy mennyi minden változott tavalyhoz képest akkor sírnom kell meg nem is. Ha jól akarnék fogalmazni akkor azt mondanám, hogy egyik szemem sír mert az a december volt életem legjobb időszaka (eddig legalábbis) a másik szemem pedig nevet mert lezárhattam azt a korszakot és mert egy vadonatúj valami előtt állok : )Na jó, nem ez még a legutolsó postom az évben. Ez csak egy post amit a legeslegjobb ünnep alkalmából írtam. Bocsi tényleg karácsony mániás vagyok és azt hszem ebből soha nem fogok kinőni. : ) És talán EZ AZ A dolog amiből nem is akarok.
Szóval gyerekek, mindenkinek Békés és Boldog Karácsonyt szeretnék kívánni : ) csók :* xx
the truth
december 22, 2011

Én: Miért vagyok olyan elviselhetetlen?
L : egy idő után elviselhetlenné válik az, hogy szenvedsz és vergődsz mint egy partra vetett fóka, hogy képtelen vagy mék ö deszizson vagy akármi ez az örökké az elágazásnál maradok szitu ,mikor nem tudsz vagy inkább nem akarsz továbbmenni egyik úton sem, alapjáraton am sztem ugyanolyanok vagyunk. akik már elsőre is az igazit akarják. és ne tagadd, mert így viselkedsz! kettőnk között a kül. h neked megadatik néha a lehetőség, hogy sikerüljön de félsz és inkább elbaszod. semminthogy megpróbálnád, mert félsz és MINDIG CSAK FÉLSZ! és nemtudom mitől.Mikor tök természetes dolog az is, ha valamit úgy erőltetsz h igazából nem kéne. meg az is, hogy fejest ugrasz vmibe és jól sül el- fruzsina és hidd el, hogy nem lesz tökéletes mindaddig semmi, amíg el nem baltázol előtte RENDESEN valamit tehát itt nem arra gondolok, h iszol és akkor beégsz. NEM! Hanem arra h elkezdesz XY-nak randizgatni meg hasonlók és úgy derül ki, hogy nem egymást keresitek mégse. remélem érted amit itt lassan hajnali 5kor próbálok kifejteni azzal kapcsolatban, hogy miért vagy elviselhetetlen néha...
jesus on my necklace
december 20, 2011
Hát nem tudom mit tudnék mondani. Nincs mentségem tetteimre…. S… csak felhajtottam a laptopom tetejét és megnéztem a telefonom és nem térek észhez…. ez aztán tintorettó volt…
MAI napra ennyit szánok.
A reakcióm reggelről :

The Tudors
december 18, 2011

Már régóta szerettem volna belekezdeni ebbe a sorozatba, de igazából csak a héten jutottam el odáig, hogy le is töltsem. Szóval… teljesen más mint azok a sorozatok amiket eddig valaha is néztem. Igazából még csak egy évadot sikerült megnéznem a négyből, de már most azt kell, hogy ondjam, hogy ez az egész fantasztikus. De tényleg. A színészek előtt is le a kalappal. De nekam az tetszik igazán ahogy ezt az egész kort VIII. Henrik uralkodása alatt bemutatják. fúú… na igen ilyen az amikor nem találok szavakat valamire mert annyira jó. Szóval feleslegesen is szaporítom itt a szót, mert tényleg nem tudom elég jól kifejezni azt amit ez a sorozat kiváltott belőlem. Inkább búcsúzok egy idézettel, ami nem meglepő módon az egyik epizódban hangzik el Margit szájából. ; )
„Gyengéden szeress És szeress gyengéden, Mint harmat a platánfa ágán A nyikorgó kapunál, Ahová szívem siet, Azután a búzamezőn át, A csipkebokor mellett – A kőhöz, amely alatt Fekszem.”





